Növényvédelem

Növényvédelmi előrejelzés 24. hét

  1. június 12-18

 

BASF:

A szőlő virágzik, helyenként már megkötődtek a bogyók és sörétnyi nagyságúak.

A meleg idő rendkívül kedvező a lisztharmat számára, a betegség kórokozójának nemzedékei 6-7 naponta követik egymást. Jelenleg már a negyedik (egyes helyeken az ötödik) generáció fertőz, a lisztharmatnyomás napról napra erősödik.

peronoszpóra levéltüneteivel is mindenfelé találkozhatunk. Általában szórványosan, de helyenként már nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, sőt itt-ott fürtmegbetegedések is észlelhetők

A meleg, száraz idő nem kedvez a szürkerothadásnak, így súlyosabb föllépésére egyelőre nem kell számítani.

Ültetvényeinkben egyre gyakrabban találkozhatunk sárguló tőkékkel. A sárgulás leggyakoribb oka a vashiány , de más mikro- vagy mezoelemek hiánya is közrejátszhat kialakulásában. A hiánybetegségek száraz körülmények között fokozottabban jelentkezhetnek.

 

Védekezés

A szőlőlisztharmat elleni védekezés legfontosabb lépése következik: most (június 10-e és 17-e között) kell kipermetezni a Sercadist (0,15 l/ha) másodszor, s egyben utoljára. Ezzel a lépéssel hosszú időn keresztül biztosíthatjuk ültetvényeink lisztharmatmentes vagy ahhoz közeli állapotát.

Peronoszpóra: Most nem feltétlenül indokolt újból fölszívódó szert választanunk. Ha kontakt szerrel (pl. Polyram DF 2 kg/ha vagy Delan 700 WG 0,5 kg/ha) védekezünk, különösen azokon a területeken ügyeljünk rá, hogy ne legyen a védekezési időköz (két permetezés közt eltelt idő) 10 napnál hosszabb.

Az állati kártevők ellen csak akkor védekezzünk, ha föltétlenül indokolt.

BELCHIM:


 Lisztharmat: Kusabi
  2,5dl/ha

Új hatóanyag szőlőben lisztharmat ellen. A Kusabi – ban található pyriofenon egy új a benzolpyridin hatóanyagcsoportba tartozó gombaölő hatóanyag, mely kiváló hatékonyságú a lisztharmatfélék ellen. A pyriofenon a növény szöveteibe szívódva, valamint gőzfázisban fejti ki a hatását. A kijuttatás után azonnal kialakul a gázburok és folyamatos védelmet biztosít 10-14 napon keresztül. A pyriofenon gátolja a lisztharmatgomba micéliumának növekedését és a spóraképződést. Kusabi a fürtön és levélen egyaránt hatékony. Mellette kén használata javasolt.

Peronoszpóra: Mildicut 2,5 l/ha

 

Mildicut hatóanyaga a kontakt hatású ciazofamid mellett található egy speciális összetevő, melynek segítségével a hatóanyag a növény csúcsirányi része felé mozog. Ennek köszönhetően a készítmény szisztemikus hatású, és hosszú 10-14 napos védettséget biztosít a szőlő számára. Azonos területen a készítmény egy tenyészidőszakban 3 alkalommal használható!

Magnézium kijutatása javasolt.

 

DUPONT:

A lisztharmat ellen a Talendo® Extra gombaölő szerrel vehetjük fel a versenyt a szőlő növényvédelem területén, mely hatásmódjával és hatékonyságával egyedülálló készítmény.

A DuPont™ Tanos® fungicid hagyományos két hatóanyagú készítmény a peronoszpóra elleni szőlő növényvédelemben. A kórokozó elleni gombaölő szerek között a rézhidroxid hatóanyag a Curzate® Super és a Kocide® 2000

A szőlőmoly és a szőlőilonca elleni védekezést az Avaunt®Steward® és Coragen® rovarölő szerek biztosítják.

SYNGENTA:

Lisztharmat: Thiovit Jet 4 kg/ha  Könnyen szuszpendálódik, a permetlében a kisebb és nagyobb kénszemcsék aránya optimális. Ennek következtében kitűnő a hatékonysága, a kultúrnövényt nem perzseli.

Topas 100EC 0,3 l/ha Lisztharmat elleni felszívódó készítmény

Peronoszpóra: Ridomil Gold MZ   2,5 kg/ha A Ridomil Gold MZ 2,5 kg/ha adagban a felszívódó és kontakt hatóanyaga révén külső és belső védelmet nyújt a növénynek a betegségek ellen. A mefenoxam a permetezés után 30 perc múlva felszívódik és a növényben csúcsirányba szállítódik. Ezáltal védelmet nyújt az új hajtások részére is.

 

BAYER:

 

A szőlő fenológiai állapota nagy eltéréseket mutat. A korai fajták már a fürtmegnyúlás elején, míg a későiek csak 6-8 leveles állapotban vannak. A hűvös, (csapadékban sem szűkölködő) áprilisi és májusi időjárás a fejlődést lelassította. A meleg bekövetkeztével most várhatóan szemmel látható lesz a növekedés. Ez a vontatott fejlődés viszont olyan veszélyeket hordozhat magában, hogy a szőlő hosszabb ideig lesz érzékenyebb fenológiai állapotban.  Ezzel  párhuzamosan a gombabetegségeknek több idő áll majd rendelkezésre a fertőzőanyag, azaz a nyári spórák termelésére.

Az időjárás előrejelzés az elkövetkező napokra is jelez előre csapadékot és ehhez mérsékelten meleget. Ez a helyzet mind a két veszélyes szőlő betegségnek, a szőlőlisztharmatnak és a szőlőperonoszpórának is kedvez – tehát a felszaporodásuk folyamatos lesz.

A védekezéseket mindenképpen el kell kezdeni, ott is ahol eddig ezt nem kezdték még el.

 Bayer ajánlatából a késői fajták esetében (ahol a fenólógia még csak 6-8 leveles), illetve rezisztens kevésbé érzékeny fajtáknál Antracol+kén készítmény kontakt tankkombinációt javaslunk alkalmazni, a fejlődésben előrehaladottabb állapotú szőlőfajták esetében akár már a felszívódó hatóanyagokat is tartalmazó Falcon+Melody Compact tankkombinációt

 

KWIZDA:

Lisztharmat: Cosavet® DF Edge  Mikrogranulált, magas kéntartalmú gombaölő szer. Magas gyártási minőségű kontakt termék lisztharmatfélék ellen, atkaölő mellékhatással. Permetlé készítésekor a vízhez keverve a pH semleges marad.

Peronoszpóra:

Vegesol R
Champion® WG A világ egyik legfinomabb szemcseméretű és legtisztább réz-hidroxid-tartalmú készítménye.
Manfil 75 WG Kontakt gombaölő szer, amely a lisztharmat kivételével minden gombabetegség ellen hatékony.
Copper-Field Basic Réz-oxiklorid tartalmú, folyékony gomba- és baktériumölő szer vizes szuszpenzió formulációban.

 

Soltvadkerti Hegyközség

 

 

Növényvédelmi előrejelzés 21. hét

  1. május 22.-28.

 

BASF:

 

Mérsékelt lisztharmatnyomás várható, itt-ott helyi járványokkal fűszerezve

 

A május 3-a és 8-a között bekövetkezett aszkospórás lisztharmatfertőzés tünetei az utóbbi napokban (15-e és 18-a között) Magyarország szőlőterületein mindenfelé megjelentek A korai bogyófertőzés kevésbé lesz jellemző, inkább a bogyók késői (június végi, július eleji–közepi) megbetegedésétől kell majd tartani.

 

peronoszpóraveszély egyelőre elmúlt, hiszen annak ellenére, hogy május 3-a és 7-e között több alkalommal is teljesültek a primer fertőzés időjárási föltételei, a betegség tünetei nem jelentek meg. Mindez arra utal, hogy a téli és a tavaszi szárazság tényleg megviselte az ospórákat. Ahhoz, hogy csírázásnak induljanak, újabb jelentős mennyiségű csapadéknak kell hullania.
Védekezés

 

A lisztharmat elleni védekezést illetően elérkezett a Sercadis (0,15 l/ha) első kipermetezésének ideje, hiszen mindenfelé megjelentek a betegség aszkospórás fertőzésének első tünetei.. A Sercadist más hatásmechanizmusú szerekkel helyettesíteni nem érdemes, mert ezek csak a primer fertőzés mérséklésére képesek, azt teljesen elfojtani nem tudják. Itt hívjuk föl a figyelmet arra is, hogy olyan ültetvényekben, ahol a Sercadist használják, más SDHI-fungicidet, azaz boszkalid (Collis SC, Cantus) vagy fluopiram hatóanyagúakat a szezon során ne juttassanak ki!

 

A meteorológiai előrejelzések szerint valószínűsíthető, hogy a következő napokban újabb csapadékzóna érkezik.  Közvetlen peronoszpóraveszély ugyan nincs, de lehetséges, hogy a primer fertőzés meteorológiai föltételei hamarosan ismét teljesülnek. A betegség megelőzéséről valamelyik kontakt készítmény (pl. Polyram DF 2,0 kg/ha vagy Delan 700 WG 0,4–0,5 kg/ha) kipermetezésével gondoskodjunk.

 

 

BELCHIM:


 Lisztharmat: Kusabi
  2,5dl/ha

Új hatóanyag szőlőben lisztharmat ellen.

A Kusabi – ban található pyriofenon egy új a benzolpyridin hatóanyagcsoportba tartozó gombaölő hatóanyag, mely kiváló hatékonyságú a lisztharmatfélék ellen. A pyriofenon a növény szöveteibe szívódva, valamint gőzfázisban fejti ki a hatását. A kijuttatás után azonnal kialakul a gázburok és folyamatos védelmet biztosít 10-14 napon keresztül. A pyriofenon gátolja a lisztharmatgomba micéliumának növekedését és a spóraképződést. Kusabi a fürtön és levélen egyaránt hatékony. Mellette kén használata javasolt.


Peronoszpóra: Mildicut
2,5 l/ha

 

Mildicut hatóanyaga a kontakt hatású ciazofamid mellett található egy speciális összetevő, melynek segítségével a hatóanyag a növény csúcsirányi része felé mozog. Ennek köszönhetően a készítmény szisztemikus hatású, és hosszú 10-14 napos védettséget biztosít a szőlő számára. Azonos területen a készítmény egy tenyészidőszakban 3 alkalommal használható!

 

 

DUPONT:

A lisztharmat ellen a Talendo® Extra gombaölő szerrel vehetjük fel a versenyt a szőlő növényvédelem területén, mely hatásmódjával és hatékonyságával egyedülálló készítmény.

A DuPont™ Tanos® fungicid hagyományos két hatóanyagú készítmény a peronoszpóra elleni szőlő növényvédelemben. A kórokozó elleni gombaölő szerek között a rézhidroxid hatóanyag a Curzate® Super és a Kocide® 2000

A szőlőmoly és a szőlőilonca elleni védekezést az Avaunt®Steward® és Coragen® rovarölő szerek biztosítják.

SYNGENTA:

Lisztharmat: Thiovit Jet 4 kg/ha  Könnyen szuszpendálódik, a permetlében a kisebb és nagyobb kénszemcsék aránya optimális. Ennek következtében kitűnő a hatékonysága, a kultúrnövényt nem perzseli.

Topas 100EC 0,3 l/ha Lisztharmat elleni felszívódó készítmény

Peronoszpóra: Ridomil Gold MZ   2,5 kg/ha A Ridomil Gold MZ 2,5 kg/ha adagban a felszívódó és kontakt hatóanyaga révén külső és belső védelmet nyújt a növénynek a betegségek ellen. A mefenoxam a permetezés után 30 perc múlva felszívódik és a növényben csúcsirányba szállítódik. Ezáltal védelmet nyújt az új hajtások részére is.

 

BAYER:

 

A szőlő fenológiai állapota nagy eltéréseket mutat. A korai fajták már a fürtmegnyúlás elején, míg a későiek csak 6-8 leveles állapotban vannak. A hűvös, (csapadékban sem szűkölködő) áprilisi és májusi időjárás a fejlődést lelassította. A meleg bekövetkeztével most várhatóan szemmel látható lesz a növekedés. Ez a vontatott fejlődés viszont olyan veszélyeket hordozhat magában, hogy a szőlő hosszabb ideig lesz érzékenyebb fenológiai állapotban.  Ezzel  párhuzamosan a gombabetegségeknek több idő áll majd rendelkezésre a fertőzőanyag, azaz a nyári spórák termelésére.

Az időjárás előrejelzés az elkövetkező napokra is jelez előre csapadékot és ehhez mérsékelten meleget. Ez a helyzet mind a két veszélyes szőlő betegségnek, a szőlőlisztharmatnak és a szőlőperonoszpórának is kedvez – tehát a felszaporodásuk folyamatos lesz. A védekezéseket mindenképpen el kell kezdeni, ott is ahol eddig ezt nem kezdték még el.

 Bayer ajánlatából a késői fajták esetében (ahol a fenólógia még csak 6-8 leveles), illetve rezisztens kevésbé érzékeny fajtáknál Antracol+kén készítmény kontakt tankkombinációt javaslunk alkalmazni, a fejlődésben előrehaladottabb állapotú szőlőfajták esetében akár már a felszívódó hatóanyagokat is tartalmazó Falcon+Melody Compact tankkombinációt

 

KWIZDA:

Lisztharmat: Cosavet® DF Edge  Mikrogranulált, magas kéntartalmú gombaölő szer. Magas gyártási minőségű kontakt termék lisztharmatfélék ellen, atkaölő mellékhatással. Permetlé készítésekor a vízhez keverve a pH semleges marad.

Peronoszpóra:

Vegesol R
Champion® WG A világ egyik legfinomabb szemcseméretű és legtisztább réz-hidroxid-tartalmú készítménye.
Manfil 75 WG Kontakt gombaölő szer, amely a lisztharmat kivételével minden gombabetegség ellen hatékony.
Copper-Field Basic Réz-oxiklorid tartalmú, folyékony gomba- és baktériumölő szer vizes szuszpenzió formulációban.

 

Soltvadkerti Hegyközség

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>